Most sem került rács mögé
A rendőrök elfogják a 13 éves útonállót, a bírák elengedik...
A szabadon engedett fiú időközben újabb rablás gyanúsítottja lett.
2014.01.10 15:41Havariapress
Fotó: MTI, archív
Egy korábban elkövetett súlyos bűncselekmény miatt újra elfogták a rendőrök azt a 13 éves fiút, akit néhány napja, egy Egerben elkövetett rablás miatt már őrizetbe vettek, de a bíróság szabadon engedte. A járásbíróság most sem látta indokoltnak a fiatal útonálló letartóztatását.
A gyermekkorú rablót január 4-én, egy járókelő segítségével fogták el a rendőrök. A fiú egy idős asszonyt támadott meg a megyeszékhely Mekcsey István utcájában. A nőt a földre lökte, majd elvette táskáját.
Az Egri Rendőrkapitányság őrizetbe vette a rablással meggyanúsított fiút, de szabadon engedték, mert a járásbíróság álláspontja szerint, nem indokolt elrendelni előzetes letartóztatását. A szabadon engedett fiú időközben újabb rablás gyanúsítottja lett. Az egri nyomozók kiderítették, hogy a gyermekkorú útonálló volt az, aki január első napján, a város Kossuth Lajos utcájában megtámadott egy másik idős nőt.
Áldozatát az utcán fellökte, s elvette a táskáját. A rendőrök a már két rablással is meggyanúsított fiút ismét őrizetbe vették, de az Egri Járásbíróság továbbra sem tartotta szükségesnek, hogy elrendeljék előzetes letartóztatását, házi őrizetét rendelték el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


