A napokban emeltek vádat ellene
Ítéleteket hamisított a bírósági írnok
Több bírósági ítéletet is hamisított ügyészségi megkeresések miatt egy ügyben a Nagykanizsai Járásbíróság írnoka, aki ellen a napokban emeltek vádat.
2013.12.12 10:43MTIPirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a Nagykanizsai Városi Ügyészség 2012 áprilisában fellebbezést nyújtott be egy két nappal korábban hozott, egy férfi bűnösségét megállapító ítélet ellen, de az írnok nem csatolta ezt az iratot az aktához.
A bíróságon 2005 óta dolgozó 47 éves nő az ügyészség későbbi megkereséseire több hamis ítéletet készített és más bírósági iratokat is hamisított, hogy leplezze a hibáját.
Miután az áprilisi fellebbezés sorsáról az ügyészség nem kapott értesítést, júniusban írásban kért tájékoztatást a bíróságról. A leírói munkakörben dolgozó bírósági írnok válaszként egy hamis, indoklás nélküli ítéletet készített, amire még azt is felvezette, hogy az még májusban jogerőssé vált.
Az ügyészség írásban jelezte, hogy a fellebbezése miatt nem válhatott jogerőssé az ítélet, mire az írnok az eredeti iratokat is eltüntette. Ezután a Zalaegerszegi Törvényszék nevére egy újabb hamis ítéletet kreált, amely szerint másodfokon is jóváhagyták a korábbi ítéletet.
Az iratok eltüntetését az írnok azzal próbálta leplezni, hogy hamis megkeresést készített, amely szerint az ügy aktáit a Marcali Járásbíróság elkérte, illetve arra is dokumentumot hamisított, hogy a papírokat a nagykanizsai bíróság meg is küldte.
H-né N. Andreát az ügyészség folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, és ügyében próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


