Isztambulban ez is gond
Úszószemüveg viselése miatt is felelniük kell a tüntetőknek
Egyebek mellett úszószemüveg és gázmaszk viselése miatt is felelniük kell a bíróság előtt az Isztambulban nyáron tartott kormányellenes tüntetések részvevőinek.
2013.11.29 14:05MTI
MTI, archív
Az Isztambul szívében található Gezi park tervezett beépítése ellen indult tiltakozó megmozdulásokon, amelyek idővel országszerte kormányellenes tüntetésekbe csaptak át, sok demonstráló gázmaszkkal és úszószemüveggel védekezett a rendőrség által bevetett könnygáz ellen, ami miatt az ügyészség vádat emelt ellenük.
A vádiratot a bíróság előzőleg elutasította arra hivatkozva, hogy az úszószemüveg viselése önmagában nem büntetendő. Az ügyészség azonban rámutatott, hogy a tüntetések helyszíne környékén nincs a szemüveg hordását indokolttá tevő uszoda, és a tüntetők mind az úszószemüveget, mind pedig a gázmaszkot kifejezetten a biztonsági erőkkel való összecsapásokra készülve tették fel, így azok passzív fegyvereknek minősülnek.
Az isztambuli testület végül 23 demonstráló esetében jóváhagyta a vádiratot. Az egyelőre nem ismeretes, hogy az említett személyekre milyen büntetés kiszabását kérte az ügyészség. Júniusban heteken keresztül Törökország-szerte tízezrek tüntettek a Recep Tayyip Erdogan vezette kormány lemondását követelve.
A rendőrség nagy erőkkel lépett fel a tüntetőkkel szemben, az összecsapásokban hat ember meghalt és több mint 8 ezren megsebesültek.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet október elején elítélte a rendőri fellépés során elkövetett súlyos jogsértéseket, és azt követelte, hogy állítsák bíróság elé a túlkapások felelőseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


