XVII. kerület
Megrongálták Wass Albert rákoskerti szobrát
Amellett, hogy a szobor arcát feketére festették, az emlékmű talapzatára fél méterszer fél méteres horogkeresztet fújtak.
2013.11.27 16:22MTI
Fotó: MTI, archív
Önkényuralmi jelképet fújtak festékszóróval Wass Albert író XVII. kerületi szobrának talapzatára, a szobor arcát pedig feketére festették - tájékoztatott a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke.
Dunai Mónika elmondta, hogy a rongálást szerda reggel vették észre és azonnal bejelentették a rendőrségen. Amellett, hogy a szobor arcát feketére festették, az emlékmű talapzatára fél méterszer fél méteres horogkeresztet fújtak - fejtette ki.
Hozzátette, hogy nemcsak a szobrot rongálták meg, hanem a Wass Albert nevét viselő tér utcanévtábláját is feketére festették.
Mint mondta, elítélik a közterületi rongálás minden formáját, a mostani esetet pedig különösen súlyosnak tartják az önkényuralmi jelkép használata miatt.
Az önkormányzat alkalmazottai civilekkel közösen lemosták a festéket, és a félelmet keltő esetre egy szál fehér rózsával válaszoltak, a virágot a szobor talapzatánál helyezték el.
A mintegy 180 centiméter magas szobrot öt éve, Rákoskert fennállásának 75. évfordulóján állították közadakozásból, civil kezdeményezésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


