Doan Khac Hoang még szökésben van
Csehországban fogták el egy 1995-ben elkövetett emberölés gyanúsítottját
A BRFK közleménye szerint 1995. március 2-án élettársa jelentette egy vietnami állampolgárságú férfi eltűnését a rendőrségen. Egy csomagtartóban találták meg az eltűnés miatt keresett férfi takaróba csomagolt holttestét.
2013.11.19 09:51MTICsehországban elfogták egy 1995-ben Budapesten elkövetett emberölés egyik gyanúsítottját, a nőt a napokban hozták Magyarországra, társa ellen továbbra is érvényben van az európai és nemzetközi elfogatóparancs.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 1995. március 2-án élettársa jelentette egy vietnami állampolgárságú férfi eltűnését a rendőrségen. Néhány nappal később a nő buszon utazva figyelt fel párja korábban ellopott autójára a XI. kerületi Tétényi úti parkolóban. A rendőrök kinyitották a járművet, és a csomagtartóban megtalálták az eltűnés miatt keresett férfi takaróba csomagolt holttestét.
A nyomozás során kiderült, hogy az áldozatot egy Fehérvári úti lakásban lelőtték, a nála lévő készpénzt és arany nyakláncát ellopták, majd a holttestet elrejtették a saját járművébe, amellyel leparkoltak a Tétényi úton. A nyomozók megállapították, hogy a lakást, ahol az áldozatot megölték, korábban egy vietnami pár bérelte, és ők gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével. 1995 áprilisában országos körözést, később európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellenük.
Június 28-án a csehországi Vrbovec településen elfogták az évek óta körözött nőt, akit aztán, november 14-én Magyarországra hoztak.
A rendőrség közleménye szerint a 42 éves nőt - aki nem tett vallomást - a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Az emberölés miatt körözött Doan Khac Hoang 39 éves vietnami állampolgár ellen korábban kibocsátott európai és nemzetközi elfogatóparancs továbbra is érvényben van. A rendőrség a férfiről képet is közzétett a honlapján, és azt kéri, hogy aki felismeri, akinek a tartózkodási helyéről érdemleges információja van, tegyen bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható számán - (06-80) 555-111 - vagy a központi segélyhívó számok - 107 és 112 - valamelyikén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06