Magánszemély segítségével
Gyerekmolesztálót fogtak el Dunaújvárosban
Egy magánszemély segítségével fogták el a rendőrök azt a férfit, aki erőszakkal próbált fajtalankodni egy 12 éves fiúval Dunaújvárosban.
2013.11.18 16:39Havariapress
A Fejér megyei városban szolgálatot teljesítő készenléti rendőrökhöz vasárnap este lépett oda egy autós azzal, hogy pár perccel korábban egy kisfiú kért tőle segítséget, mert egy férfi a nemi vágyainak kielégítésére akarta rákényszeríteni.
A gyerek a Hunyadi úton futott oda az autójához, amivel ő éppen a Béke tér felé haladt. Mint a kisfiú elmondta, hazafelé tartott, amikor egy férfi megragadta a karját, befogta a száját, és az erdő felé vonszolta, majd ott felszólította, hogy nemi vágyát elégítse ki.
A fiúnak azonban sikerült kiszabadítania magát a szorításból, majd elmenekülnie; futás közben vette észre az autóst, tőle kért segítséget. Az elkövetőről adott pontos személyleírás alapján a készenléti rendőrök a helyszín közelében elfogták a 29 éves dunaújvárosi helyi lakost, akiben a kisfiú egyértelműen felismerte támadóját.
A férfit szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


