Gyerek is sérült
Baleset a népligeti felüljárón: meghalt az egyik sérült - KÉPEK!
Meghalt a fővárosi Üllői úton, a népligeti felüljárón szombaton kora este történt baleset egyik sérültje. A balesetnek, amelyben egy Toyota és egy BMW rohant szemből egymásnak, négy további sérültje van, köztük egy gyermek.
2013.11.09 21:44MTIAz Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese szombaton este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a baleset egyik sérültjét, egy 29 éves férfit 30 percen keresztül próbálták újraéleszteni, de nem sikerült, és a helyszínen életét vesztette.
A mentők négy egységgel vonultak a balesethez. Egy fiatal nőt súlyos sérülésekkel szállítottak a Merényi kórházba, két másik sérültet pedig a Péterfy Sándor Utcai Kórház Baleseti Központba. Utóbbiak közül az egyik könnyebb, a másik súlyosabb sérülést szenvedett az elsődleges vizsgálatok szerint. A balesetben egy hétéves kisfiú is könnyebben sérült, őt a Heim Pál Gyermekkórházban ápolják.
Korábban Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy az egyik autóból két embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak feszítővágó segítségével, a másik autóban pedig három ember sérült meg.
A helyszínelés idején a rendőrség egy időre teljes szélességében lezárta a felüljárót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06