Cserbenhagyás
Keresik a kettős gázolót
Ismeretlen személy elütött egy gyalogos férfit, illetve egy kerékpárral közlekedő nőt, majd a helyszínről megállás nélkül ismeretlen helyre távozott.
2013.10.07 21:30Objektív Hírügynökség
Egy gyalogost és egy kerékpárost is elgázolt egy ismeretlen autós vasárnap koraeste Lajosmizse külterületén, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást rendelt el segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személy 2013. október 6-án 17 óra 45 perc körüli időben Lajosmizse lakott területén kívül, egy név nélküli földúton ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér színű, Lada Samara típusú személygépkocsival elütött egy gyalogos férfit, illetve egy kerékpárral közlekedő nőt, majd a helyszínről megállás nélkül ismeretlen helyre távozott. A személyautónak a cselekmény során feltehetően az első lökhárítóján és alvázán rongálódások keletkeztek.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen személlyel, illetve az általa használt járművel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8-16, P.: 8-13) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve a nap 24 órájában hívható 76/513-300 ügyeleti számon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


