Több állatban is kimutatták a vírust
Veszett rókák miatt van ebzárlat Kecskeméten és Kiskunfélegyházán!
Veszett róka miatt három hónapra ebzárlatot rendelt el a járási főállatorvos Kecskeméten és Kiskunfélegyházán.
2013.09.20 15:05MTI
Drozdik Ferenc, közölte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának vezetője elmondta: a szakhatóság egy hete azt követően döntött így, hogy egy kecskeméti tanyán kilőtt róka tetemében a veszettség vírusát mutatták ki.
Négy nappal később Kiskunfélegyházán is ebzárlatot rendeltek el, miután egy gazdaság udvarára tévedt és az ingatlant őrző kutyák által elpusztított róka ugyancsak veszettnek bizonyult. A megyei főállatorvos intézkedése mindkét területen a döntéstől számított 90 napig érvényes.
Ez idő alatt a kilőtt, illetve elhullott rókákat megnyúzni tilos. Az ebzárlat szabályai alapján annak időtartama alatt tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek.
Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral, míg a településről az ebeket és macskákat egyaránt kizárólag érvényes veszettség elleni oltással és a hatósági állatorvos engedélyével szabad kivinni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06