Volt, ahová már harmadszor vonultak ki
Mozgalmas napjuk volt a tűzoltóknak: több településen is égett az aljnövényzet
Több településen is meggyulladt az aljnövényzet, illetve a tarló, Gyöngyös határában mintegy húsz hektáron keletkezett tűz, a Tatárszentgyörgy, Dabas és Örkény közötti területre pedig egy héten belül harmadszor kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.
2013.07.20 17:21MTI
Antal Erika, a Heves megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy Gyöngyös határában, a Karácsondi út mellett bozótos, száraz fű és tarló ég, a lángok szalmabálákat is veszélyeztetnek, lakóépületeket viszont nem fenyegetnek. A szóvivő közlése szerint 2-es, kiemelt riasztás van érvényben. A helyszínre gyöngyösi és hatvani tűzoltók, illetve Egerből a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult ki.
Pest megyében, a Tatárszentgyörgy, Dabas és Örkény közötti területen száraz fű, illetve borókás és aljnövényzet gyulladt ki. Spitz Alexandra közlése szerint ide egy héten belül harmadszor kellett hasonló okok miatt riasztani a tűzoltókat.
A megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint Tatárszentgyörgy és Dabas között 50 hektáron a száraz fű kapott lángra, de a tüzet viszonylag hamar sikerült körülhatárolni. Nagyobb erőfeszítést igényel az oltás Tatárszentgyörgy és Örkény között, ahol 30-40 hektárnyi borókás és aljnövényzet ég.
A térségben közlekedők biztonsága érdekében egy időre lezárták az utóbbi két település közötti 5205-ös utat, a lángok megfékezésén, valamint a tűz tovaterjedésének megakadályozásán dabasi, monori, ceglédi, fővárosi és kecskeméti egységek dolgoznak a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. A lángok lakott területet nem veszélyeztetnek, személyi sérülés nem történt - mondta a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:31 Felperzselődik Európa
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


