Kettősgyilkosság
Vádemelés a táti kettős gyilkosság gyanúsítottja ellen
Az ügyészség vádat emelt az ellen a 21 éves táti férfi ellen, aki a gyanú szerint tavaly októberben egy szamuráj karddal megölte az anyját és a nagyanyját - értesült az M1 Híradója vasárnap.
2013.07.14 20:16MTI
http://www.freedigitalphotos.net
A Híradó úgy tudja: mégis beszámítható a gyanúsított, akiről korábban két szakértői vélemény is azt állapította meg, hogy pillanatnyi elmezavar hatására ölt. Az Egészségügyi Tudományos Tanács elkészítette a harmadik szakvéleményt, amely beszámíthatónak találta a férfit, akit átszállítottak a székesfehérvári börtönbe az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből.
Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: a főügyészség a vádlott ellen különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. Hozzátette: az elkövetett cselekmény súlyára és a minősítő körülményekre való tekintettel az ügyészség a vádlottal szemben ténylegesen életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


