Szabadon elhagyhatja az országot
Hazatérhet a Híoszon fogva tartott magyar turista unokája
A görög hatóságok átadták szerdán a Híoszon heroincsempészés gyanújával fogva tartott egyik magyar turista unokáját, aki ettől fogva szabadon elhagyhatja az országot - erről Tóth József athéni magyar nagykövet tájékoztatta telefonon az MTI-t.
2008.07.09 17:51MTIA görögországi szigeten múlt szombaton őrizetbe vettek három - Törökországból érkező - felnőtt magyar állampolgárt, mert autójukban 40 kilogramm heroint találtak. A három felnőttel együtt utazott egy tízéves kislány is, az egyik magyar turista unokája, akit egy időre egy ifjúsági táborban helyeztek el a görög hatóságok.
Tóth József elmondta, hogy az athéni bíróságon szerdán meghallgatták a kislányt, akit ezt követően a magyar külképviseleten a görög hatóságok átadtak az időközben Athénba érkezett édesapjának. Apa és lánya ezt követően szabadon távozhat a görög fővárosból - tette hozzá a nagykövet. Hozzátette, hogy a távozás időpontjáról apa és lánya szabadon dönthet; a magyar külképviselet segítségképpen szállást biztosított számukra.
Az ügy másik száláról a nagykövet elmondta: szerdán délután befejeződött a Híoszon fogva tartott három felnőtt bírói meghallgatása. Ennek eredménye egyelőre nem ismert. A három felnőttet kedden hallgatta meg az ügyészség. Korábbi közlések szerint a turisták azt mondják, hogy nem tudják, miként kerülhetett autójukba a kábítószer. A gépkocsi utazásuk során többször maradt felügyelet nélkül, Törökországban hosszabb időt töltött egy szervizben.
Tóth József utalt arra, hogy a magyar diplomácia nagyon sok követ megmozgatott a - csempészettel összefüggésbe aligha hozható - kislány mielőbbi szabadon engedése ügyében. A görög hatóságok eleinte azt tervezték, hogy a három felnőtt híoszi meghallgatását követően hallgatják meg a kislányt, ám magyar közbenjárásra ezt sikerült előre hozni. A nagykövet az ügyben megkereste a görög egészségügyi minisztert, Budapesten pedig bekérették a Külügyminisztériumba a görög nagykövetség ügyvivőjét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


