Munkanélkülieket vertek át
OKJ-s tanfolyamokat hirdettek a csalók - vádemeléssel zárult a nyomozás
Vádemeléssel zárta a kunszentmiklósi rendőrség a nyomozást azzal a tassi férfivel és annak élettársával szemben, akik 2010. és 2011. között OKJ-s tanfolyamokat hirdettek tartós munkanélkülieknek, azonban a képzések és a vizsgák nagy része elmaradt.
2013.07.01 16:35Havariapress
Egy 43 éves tassi férfi és 55 éves élettársa 2010. és 2011. között országosan több OKJ-s tanfolyamot hirdetett meg az interneten, valamint szórólapokon.
A tanfolyamokra jelentkező tartós munkanélkülieket kedvező részletfizetési lehetőséggel és hétvégi képzési időpontokkal kecsegtették, azonban a befizetett összeget felélték. A képzések helyszínei és időpontjai folyamatosan változtak, a vizsgák pedig elmaradtak, mert a csalók a vizsgáztató cég felé sem fizették ki a vizsgadíjakból felhalmozott tartozásaikat.
A rendőrség összesen 231 sértettről tud, akik 15 ezer és 460 ezer forint közötti összegeket fizettek ki a párnak. A férfit és élettársát 2011. augusztus 8-án fogták el, majd őrizetbe vették őket, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.
A tanfolyamokra korábban jelentkező és sikeres vizsgát tett hallgatók esetében a nő 371 hamis orvosi igazolást nyújtott be Hatvanban, Budapesten és Szombathelyen a vizsgáztató cégek felé, a sikeres vizsga megszerzése érdekében, ezért ellene magánokirat-hamisítás miatt is eljárást indítottak.
A csalók egy év alatt összesen 17 millió 300 ezer forinttal károsították meg áldozataikat. A rendőrség a csalás miatt indított nyomozást a napokban lezárta, az ügy iratanyagát vádemelési javaslattal továbbküldte a Kunszentmiklósi Járási Ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


