Elköltözött félelmében
Rendőrség, TEK: zsarolókat fogtak Gyömrőn
Galambvásár - galamblélek nélkül.
2013.05.14 19:44MTI
Zsarolással és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség egy 44 éves férfit és annak 21 éves fiát, akiket gyömrői otthonukban kedd hajnalban fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével, mert információik szerint a gyanúsítottaknál lőfegyver és szúró-vágó eszközök lehettek.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint idősebb L. László az idén februárban Gyömrőn több galambot adott el egy későbbi sértettnek oly módon, hogy a százezer forintos vételár kifizetésének határidejét augusztusra tették. Ennek ellenére az eladó hamarosan megjelent a vevőnél, a korábban kialkudottnál magasabb összeg azonnali kifizetését követelve. Mivel a sértettnek nem volt pénze, a férfi agresszív módon, fenyegetéssel adott nyomatékot követelésének.
A gyanúsított később is többször kereste a vevőt, aki félelmében elköltözött otthonról és bujkált. Időközben a férfi hasonló módon kötött üzletet egy másik emberrel is, akit szintén megfenyegetett. Ez a sértett is elköltözött félelmében Gyömrőről - idézte fel a szóvivő.
A gyanúsított 21 éves fia, ifjabb L. László május 6-án késő este Gyömrőn autózva meglátta egy másik kocsiban az egyik sértettet és annak barátait. Megállt mellettük, kiszállt, és bántalmazni, rángatni kezdte az autóban ülő fiatal férfit, akit a barátai menekítettek ki.
A két férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
- Életvitelszerűen élt zsarolásból - tettenéréskor kattant a bilincs
- Elfogták egy tápiószelei férfi zsarolóit
- Pénzt és cigit a sapkádért! 15 éves zsaroló ellen emelnének vádat
- Az FBI is tudott Whitney Houston zsarolási kísérletéről
- Kommandósok fogták el a zsarolókat
- Közösségi oldalon is fenyegette áldozatát a zsaroló - alighanem ez lett a veszte
- Tejcsokis kekszért lopták el a kekszgyárról az aranyozott Leibnizet
- Alkalmanként 100 forintért, édességért lehetett megúszni a verést
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


