Tragédia
Megkéselte élettársát, majd önmagával is végzett egy nő
A család házánál több mint fél órán át mentőhelikopter és mentőautó is állt, majd mindkettő elhagyta a helyszínt.
2013.05.06 21:08MTITöbbször is megszúrta volt élettársát egy nő Pilisborosjenőn, majd végezni akart önmagával, de a rendőrök megakadályozták. Mindkét embert kórházba szállították, a nő ellen eljárás indul - egészítette ki az MTI-nek a település polgármesterétől származó korábbi információját a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfő este. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy egy családi ház udvarában egy 58 éves nő a délutáni órákban ismeretlen okból többször is megszúrta volt élettársát.
Miután a 42 éves férfit kórházba vitték, a nő megpróbált véget vetni az életének, de az időközben kiérkező járőrök megakadályozták az öngyilkosság elkövetésében, majd a mentők őt is kórházba vitték. A sérültek állapotáról egyelőre nincs információ. A szurkáló ellen emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást a PMRFK - tette hozzá a szóvivő. Paksi Imre, Pilisborosjenő független polgármestere korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a család házánál több mint fél órán át mentőhelikopter és mentőautó is állt, majd mindkettő elhagyta a helyszínt. A polgármester úgy tudja, hogy a szurkáló nő felakasztotta magát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


