Maró anyaggal öntötték le a kocist
Megrongálták az egri "kórházvédők" szóvivőjének kocsiját
Maró anyaggal öntötték le keddre virradóra Gyöngyösön az "egri kórházvédő bizottság" szóvivőjének autóját. Erről maga Mánya Kristóf tájékoztatta az MTI-t, aki később közölte azt is, a testület másik tagjának a kocsiját szintén megrongálták a múlt éjjel, Ostoroson.
2008.07.01 10:35MTIA Gyöngyösön élő, az egri Markhot Ferenc Kórházban dolgozó főorvos elmondta: reggel munkába indulva észlelte, hogy megrongálták a gépkocsiját. Kihívta a rendőrséget, amely a helyszíni vizsgálatot követően eljárást indít. A főorvos megfélemlítő akcióként értékelte a történteket, mert egyike azoknak, akik hevesen ellenzik az egri kórház funkcionális privatizációját.
Szerinte az sem véletlen, a rongálás azt követően történt, hogy a kórházvédők nagygyűlést hirdettek kedd délutánra az egri Dobó térre. Mánya Kristóf később az MTI-nek elmondta, hogy a gyöngyösi esettel egy időben megrongálták a "kórházvédő bizottság" egy másik tagjának, Kulcsár Dániel főorvosnak a kocsiját a Heves megyei Ostoroson. Ebben az esetben is maró anyaggal öntötték le az autót.
A szóvivő szerint mindebből az a következtetés vonható le, hogy összehangolt, üzenet értékű akcióról van szó. A Heves Megyei Önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Heves megyei Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.
A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen. Eközben 1300-ból több mint 900 dolgozó írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem kíván lemondani közalkalmazotti jogviszonyáról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


