Komolyab sérülések nélkül telik a hétvége
Nyugodt, szinte eseménymentes hétvége a Balatonon
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata 10 óra után nem sokkal indult kutatni, mert egy jelzés szerint egy középkorú nő egy csónakból a vízbe ugrott, majd úszni kezdett.
2008.06.29 16:26ma.huA csónakban maradó társai röviddel ezt követően szem elől téveszetették, s a partra eveztek, majd riasztották a Vízirendészetet: Ők kérték a VMSZ segítségét, de röviddel a kutatás megkezdése után kiderült, hogy a középkorú nő időközben a partra úszott.
Nem sokkal ezt követően a keszthelyi Helikon strandra kellett mentőt hívni, mert egy tizenéves fiú lábát olyan mélyen sértette fel egy kagyló, hogy a helyszínen nem tudták ellátni, ezért kórházba kellett szállítani. Vonyarcvashegyen egy starndkézilabda versenyen egy játékos sérült meg. Könyöke fordult ki annyira, hogy kórházi ellátásra szorult. A mentők kiérkezéséig a VMSZ strandon szolgálatot teljesítő strandi vízimentője rögzítette az angol férfi karját.
Kapcsolódó írások:
- Fotó! Robbanás a balatonfűzfői lőszergyár raktárában!
- Felavatták az M7-es Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti új szakaszát
- Gyurcsány idén Írországban és a Balatonon nyaral
- Eladhatóbbak az idén a balatoni ingatlanok
- Fidesz - konzultációsorozat Balatonszárszón
- 2008-ban is a Balaton a magyarok legnépszerűbb úti célja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


