Nem állt elő rendkívüli helyzet
Nincs fennakadás a sürgősségi ellátásban Vas megyében
A havazás miatt lassabban jutnak el a betegek a szombathelyi Markusovszky kórházba, de a sürgősségi betegellátásban nincs érzékelhető fennakadás.
2013.01.18 17:32MTINagy Lajos, a kórház vezérigazgató főorvosa azt közölte: a havazás miatt nem állt elő rendkívüli helyzet intézményükben, a tervezett műtétek rendben lezajlottak. Olyan eset előfordult, hogy a mentők egy-egy beteget nem hozzájuk, hanem olyan kórházba vittek, ahová könnyebb volt eljutni, és olyan páciensek is akadtak, akik a hófúvások miatt nem vállalták az utazást, és telefonon lemondtak egy-egy megbeszélt vizsgálatot.
A közútkezelő a megyében a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel együttműködve konvojokat alakít ki, így segíti a mentők és az autóbuszok közlekedését, átjutását a hótorlaszokon.
Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-nek elmondta: a hótolókat egy rendőrautó követi, majd olyan járműveket próbálnak így célba juttatni, amelyek különösen fontosak. Hozzátette, hogy több autóbuszt is sikerült így elindítani péntek délután Szombathelyről, de mentőautónak is segítettek már ezen a módon, és a kenyeret szállító teherautóknak is a segítségükre lehetnek.
A szóvivő kitért arra, munkatársaik megfeszített munkáját megnehezítette a viharos erejű szél, de abban bíznak, hogy ez az esti órákra alábbhagy és az éjszaka megtisztíthatják a főutakat. Mivel azonban szombatra nagyon hideg időt, mínusz 10-15 fokot jeleztek, valószínűleg a már letisztított utakon is előfordulhatnak majd síkossá váló szakaszok - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


