Visszatértek a helyszínre
Betörés közben kattant a bilincs
Betörőket értek tetten a Szegedi Rendőrkapitányság Újszegedi Rendőrőrsének munkatársai Újszentivánon. Az egyik elfogott gyanúsított korábban még a saját apját is meglopta.
2012.11.10 10:35ma.huEgy újszentiváni tanyába tört be három fiatalember 2012. november 7-én, ahonnan kéziszerszámokat és használati tárgyakat vittek el félmillió forint értékben. Az elkövetők több értéktárgyat hátrahagytak a betörés után. Az Újszegedi Rendőrőrs munkatársai ezért fokozottan figyeltek a területre, mivel arra számítottak, hogy a tolvajok esetleg visszatérnek. Gyanújuk be is igazolódott, ugyanis másnap éjszaka meg is jelent egy autó a tanyánál, és a benne ülők belopóztak az épületbe. Ekkor már a rendőrök ott voltak és pakolás közben tetten érték a csapatot.
Az előállítás során kiderült, hogy egy 23 éves apátfalvi fiatalember és 21 éves szegedi társa a bűncselekmény előtt kábítószert is fogyasztott, sőt az idősebbik korábban édesapja kübekházi házát is feltörte már.
A Szegedi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette és lopás bűntette, valamint visszaélés kábítószerrel vétsége miatt kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Két társuk szabadlábon védekezhet. A nyomozás arra is kiterjed, hogy a csapat korábban követett-e már el hasonló bűncselekményt - tájékoztatta a ma.hu-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


