Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság
Bíróság előtt a gádorosi ,,csicskatartók" és ügyvédeik
Kedden kezdődött, csütörtökön pedig folytatódott annak a héttagú család és két ügyvéd büntetőügyének a tárgyalása a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróságon, akiket többrendbeli személyi szabadság megsértésével, zsarolással és más bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség
2012.10.18 11:37HavariaPressA vádirat szerint a vádlottak döntően a Békés megyei Gádoros területén, jogtalan haszonszerzésből, jelentős ingatlanvagyonnal rendelkeztek. A kilenc vádlott közül heten családtagok, akik megállapodtak abban, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve, módszeres bűnelkövetésre rendezkednek be oly módon, hogy a család állattartó gazdálkodását úgynevezett csicskatartókként üzemeltetik. Mentális, illetve szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott, befolyásolható, elesett embereket alkalmaztak, akiket gyakran bántalmaztak.
A vádlottak összesen kilenc sértettet foglalkoztattak, akiktől elvették a nyugdíjukat, illetve egyéb járandóságukat, emellett visszatartották a munkabérüket. Az ügyészség szerint a bűncselekmények sorozatával megvádolt család csaknem 45 millió kárt okozott ezzel.
A vádlottak padjára került két ügyvédnek pedig azért kell felelnie, mert a rossz egészségi állapotban lévő, befolyásolható kilenc sértettel, a kihallgatásukat megelőzően, valótlan tartalmú vallomásokat írattak alá. A sértetteket egyébiránt a vádlott család tagjai korábban életveszélyesen megfenyegették, így azok szó nélkül aláírták a két ügyvéd által megszövegezett hamis tartalmú vallomásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


