Idős férfi az áldozat
Forr a bor - ölt a mustgáz
Mustgáz ölt meg egy idős férfit a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben.
2012.09.19 18:46MTIDobos Viktória hadnagy, a katasztrófavédelem megyei szóvivője elmondta: szerda délután kapták a jelzést a mentőktől arról, hogy egy a saját kertje terméséből bort készítő férfit kellene kimenteni a pincéjéből. A helyszínre érkező egység tagjai azonban már csak az idős ember holttestét tudták a felszínre hozni.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szeptember 8-án közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a mustgáz a szüreti időszakban minden évben több, akár halállal végződő balesetet is okoz, pedig azok megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetők.
Kifejtették: a mustgáz a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid, színtelen és szagtalan, a levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb gáz, amely a levegőt kiszorítva a föld közelében terül el. A szén-dioxid belégzése, illetve az oxigénhiányos állapot hat a központi idegrendszerre, ennek jele szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Utóbbi azért jelent külön veszélyt, mert még ha fizikailag képes volna is a mustgázt belélegzett ember menekülni, a szellemi funkciók zavara megakadályozza a helyiség elhagyásában - írták az akkori közleményben.
A katasztrófavédelem a balesetek megelőzése érdekében a pincék megfelelő szellőztetését, a hordók nagy térben való elhelyezését és gázérzékelő riasztóberendezés használatát javasolta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


