Felülvizsgálati kérelmet terjeszt be a védelem?

Kúriára készülő fekete sereg

Jelentős vagyonnal szökhetett meg tavalyelőtt házi őrizetéből a fekete sereg vezetője, de utánpótlás híján a bujkálás mára felemészthette az összeget. Magyar Róbert Spanyolországban elkövetett bűncselekményeiben a magyar bíróság mondhat ítéletet.

2012.08.29 08:40HavariaPress

Felülvizsgálati kérelmet terjeszt be várhatóan a Kúriának a napokban Spanyolországban elfogott, itthon márciusban tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott Magyar Róbert védelme - tudta meg a Magyar Nemzet.



A fekete seregként ismert bűnszervezet vezetője ellen a spanyol hatóságok is büntetőeljárást indítanak, mivel egy betörés közben érték tetten, és vették őrizetbe egy üdülőhelyen. A lap információi szerint több hasonló bűncselekményt is elkövetett a dél-európai országban. Az igazságügyi tárca már felvette a kapcsolatot az ibériai társszervekkel Magyar kiadatása ügyében. A jogsegélyegyezmény lehetőséget ad arra, hogy Spanyolországban elkövetett és feltárt bűncselekményeit magyar bíróság tárgyalja majd, erre akkor a legnagyobb az esély, ha ezek a bűntettek kisebb súlyúak.



Folyamatos mozgásban



A fekete sereg vezetője 2010 januárjában szökött meg házi őrizetéből Budapesten. A férfi észrevette, hogy a rendőrség járőrei a napi többszöri előírt vizit ellenére napokig nem keresték fel lakásán, és kereket oldott. Értesüléseink szerint Magyar készült a szökésre, és több száz millió forinttal távozott. Az összeg a bujkáláshoz kellett, s a jelek szerint mára elfogyott. A bujkálás, az ahhoz szükséges konspiráció rengeteg pénzt emészt fel, folyamatosan újabb és újabb hamis okmányokat kell beszerezni, megfizetni azokat, akik ezeket leszállítják, állandóan helyet kell változtatni, autót, telefont kell cserélni. Előfordulhat, hogy hivatalnokokat, hatósági embereket kell megvesztegetni, s van, aki a külsejét is megváltoztatja. Ha az alvilági körök értesülnek egy szökevény tartózkodási helyéről, őket is meg kell fizetni a hallgatásukért. Magyarnak nem kellett nagy lábon élnie ahhoz, hogy a tetemes összeg elfogyjon, s elfogásának körülményeit figyelembe véve utánpótlása sem lehetett.


A magyar bűnözők korábban kedvelt célpontja Thaiföld volt a bujkáláshoz, ott azonban mára elterjedt az az ottani magyar maffia által meghonosított módszer, hogy az újonnan érkezőknek rendszeresen fizetniük kell a régebben ott lévők hallgatásáért cserébe. Ellenkező esetben a sokszor kiváló rendőrségi kapcsolatokkal rendelkező zsarolók értesítik az itthoni hatóságokat a szökevény hollétéről. Egyre többen választják ezért azt a megoldást, hogy Európában maradnak, ami viszont a lebukás fokozott veszélyét jelenti. Bár kontinensünk jelentős részén szabadon lehet mozogni az országok között, egy nemzetközi körözés alatt álló embernek így is komoly szervezést igényelhet az utazás.



Otthon is volt Magyar?



Sajtóhírek szerint Magyar többször járt itthon szökése óta, sőt hazalátogatott Edelénybe is. Egy-egy ilyen utazás velejárója lehet a konspiráción kívül az is, hogy biztonsága érdekében Magyarországon is le kellett fizetnie embereket. A Magyar Nemzet úgy tudja, Magyart szökésekor a rá váró tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésen kívül más is motiválta a menekülésre. A férfi korábban részese volt egy csempészési ügynek, amelyben elsősorban Szlovákiából hoztak be fegyvereket, majd itthon és külföldön értékesítették azokat. Az üzletben csendestárs volt egy jó nevű, megbecsült magyar nagyvállalkozó, akinek szerepére csak Magyar Róbert terhelő vallomása után figyeltek fel a hatóságok. A férfi ezután életveszélyesen megfenyegette a fekete sereg vezérét, úgy tudjuk, Magyarnak minden oka megvan arra, hogy ezt komolyan is vegye.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.