A szocialisták arcpirítónak tartják a döntést
Nem nyomoz a rendőrség az MSZP földügyben tett feljelentése miatt
A földbérletpályázatok ügyében tett feljelentésének elutasításáról tájékoztatta a rendőrség az MSZP parlamenti frakcióját.
2012.08.27 17:10MTIHarangozó Tamás, a képviselőcsoport helyettes vezetője elmondta: a rendőrség a hűtlen kezelés gyanúja esetében arra hivatkozva utasította el a nyomozást, hogy a földalapkezelőt nem érte kár, hivatali visszaélés pedig azért nem történhetett a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint, mert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet "nem végez közhatalmi, államigazgatási feladatot", munkatársai nem számítanak hivatalos személynek.
Harangozó Tamás a rendőrségi indoklást döbbenetesnek, arcpirítónak nevezte. Szerinte abból az következik, hogy "az állami földek kezelése a nemzeti együttműködés rendszerében magánügy", a visszásságok kivizsgálása pedig nem tartozik a rendőrség hatáskörébe.
"A kérdés az, hogy ez a határozat a kormánynak való megfelelési kényszer, a kirúgástól való félelem vagy direkt politikai utasítás" hatására született-e - jelentette ki a szocialista képviselő. Az MSZP erre és arra a kérdésre is választ vár a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén Pintér Sándor belügyminisztertől és Hatala József országos rendőrfőkapitánytól, hogy mostantól minden, "a Fidesz érdekeltségi körében tartozó korrupciós ügynek" ez lesz-e a vége.
Harangozó Tamás arra is kitért, a határozat öt nappal azután kelt, hogy a Belügyminisztérium bejelentette a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni, illetve gazdaságvédelmi osztályainak megszüntetését, a földügyben tett feljelentéssel pedig az utóbbinak kellett foglalkoznia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


