Brutálisan bántalmazta
Ütött, majd megerőszakolta: 8 és fél évet kapott a nőverő alkoholista
Jogerősen nyolc és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a füzesgyarmati férfit, aki brutálisan bántalmazta élettársát és volt feleségét.
2012.03.06 11:40MTIA jelenleg 31 esztendős, négy gyermekéről nem gondoskodó, alkoholfüggő Farkas Sándor 2010 elejétől külön élt feleségétől, és élettársi kapcsolatot létesített egy másik nővel. A nyolc általános osztályt végzett férfi 2010. április 19-től egy héten át, naponta bántalmazta élettársát.
A vádlott módszeresen verte a sértettet, a hét második felében a bántalmazás - amelybe egy ismeretlen személy is bekapcsolódott - már szinte egész nap tartott.
A nő sok súlyos sérülést szenvedett, az egyik közvetlen életveszélyes állapotot okozott. A sértett életét a többszöri orvosi beavatkozás mentette meg. A bántalmazás után a férfi szinte minden nap közösülni akart élettársával, aki ez ellen tiltakozott, ezért a vádlott megerőszakolta.
Május 1-jén a vádlotthoz ellátogatott volt felesége, abban a házban találkoztak, amelynek egyik szobájában az összevert nő feküdt. A korábbi házastársak előbb veszekedtek, majd kibékültek, és megegyeztek abban, újra együtt fognak élni.
A vádlott feleségével közösülni és fajtalankodni akart, az asszony azonban erre nem volt hajlandó, ezért a férfi őt is megütötte. A vádlott ezt követően magához szólította élettársát, akit újból megerőszakolt.
Ezután a vádlott az élettársát kizavarta a helyiségből, és feleségét szólította fel, hogy feküdjön mellé, aki félelmében engedett a követelésnek, és az éjszakát egy ágyban töltötte volt férjével. Másnap a vádlott ismét közösülni akart volt feleségével, aki ellenállt, a férfi ezért újból megverte. Farkas Sándor ezt követően fajtalankodásra kényszerítette élettársát, volt házastársa ekkor tudott megszökni. Az asszony értesítette a rendőröket. A táblabíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit jogerősen nyolc év hat hónap börtönbüntetéssel sújtott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:39 Földrengés rázta meg Sydney-t és a környező területeket
- 16:39 Távozik Pavel Stantchev, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója
- 14:48 Gúnyt űzött Ferenc pápa halálából egy ukrán blogger
- 12:44 Bejelentette a Vatikán, miben halt meg a Pápa
- 10:40 Az amerikai kormány eladná a Google böngészőjét
- 8:44 Hat új védjegyet jegyeztetett be a Louis Vuitton Oroszországban
- 6:41 Brazíliában és Olaszországban képviselik hazánkat a 2025-ös Magyar Ifjúsági Robot Kupa győztesei
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06