Nem volt engedélyük és nem fizettek jogdíjat
Szerzői jogokat sértettek a DJ-k: két évet is kaphatnak
Szerzői jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás lemezlovasok ellen, akiket két szombathelyi szórakozóhelyen ellenőriztek a hétvégén.
2012.02.01 09:18MTICséve Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense közleményben közölte: a Vas megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság munkatársai az ellenőrzés során olyan tartalmakat találtak a lemezlovasoknál, amelyek felhasználására azok engedéllyel nem rendelkeztek, a felhasználás után jogdíjat nem fizettek.
Elmondta: az ellenőrzésbe szaktanácsadóként a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (MAHASZ) munkatársait is bevonták, akiknek helyszíni előzetes szakvéleménye szerint a DJ-k technikai eszközeiken olyan zenéket játszottak le, amelyeknek felhasználására nem volt engedélyük.
A vám- és pénzügyőri igazgatóság mindkét esetben lefoglalta a zeneműveket tartalmazó adathordozókat, laptopokat, pendrive-ot, külső merevlemezt és több mint 160 darab CD-t - fűzte hozzá.
Cséve Szabolcs közölte: a zeneszámokat engedély nélkül szolgáltató személyek ellen a hatóság szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése miatt feljelentést tett a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságánál.
A bűncselekményt elkövető személy akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető - tájékoztatott a sajtóreferens.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


