Konyhakéssel követelte a pénzt
Egy 20 centissel hadonászott a férfi a parkolóban
Őrizetbe vette a rendőrség azt a taktaharkányi férfit, aki hétfő este, késsel rabolt ki egy fiatalembert egy miskolci áruház parkolójában.
2012.01.04 09:45havariaPressHazafelé tartott egy miskolci fiatalember, hétfő este, negyed 10 körül, amikor egy áruház parkolójában odalépett hozzá egy férfi, cigarettát kért, majd egy 20 centiméteres konyhakést vett elő, és pénzt követelt.
A fiatalember odaadta a nála lévő, mintegy ezer forintot, ezután a támadó felszólította, hogy kísérje el a közeli villamosmegállóba, ahol a fiatal visszakért 200 forintot a tőle elrabolt pénzből, amit a férfi oda is adott, majd felszállt a villamosra és elment.
A megadott személyleírás alapján a rendőrök két megállóval később a járművön el is fogták a rablót, akit őrizetbe vettek. A korábban rablás és kifosztás miatt már elítélt 43 éves taktaharkányi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indította eljárást és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


