Irreálisan magas kamat
Tüzelőutalványokat is elfogadtak az uzsorások
Elfogta csütörtökön a rendőrség azt a három ózdi uzsorást, akik 20-200 ezer forint közötti összegeket adtak kölcsön arra rászorulóknak, irreálisan magas kamatra.
2011.12.09 12:34HavariaPressCsütörtökön újabb három uzsorást fogott el a rendőrség Ózdon. A három munkanélküli uzsorás 20 és 200 ezer forint közötti összegeket adott kölcsön arra rászoruló családoknak 50-80 százalékos kamatra. Volt olyan, aki 6 éve vett föl tőlük 200 ezer forintot, és azóta mintegy 10 milliót kényszerült visszafizetni.
Ha a kölcsönzők nem tudtak fizetni, megfenyegették őket, sőt több esetben bántalmazásra is sor került.
Az uzsorásoktól a rendőrök másfél millió forint értékben lefoglaltak úgynevezett tüzelőutalványokról szóló elismervényeket is, amiket szintén elfogadtak a sértettektől a tartozások fejében. A három férfi korábban már volt büntetve kifosztás, testi sértés, rablás és lopás miatt. A rendőrség uzsora bűncselekmény, zsarolás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység és testi sértés miatt őrizetbe vette az uzsorásokat és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


