Rálőtt a rendőrökre
Tűzpárbaj után fogták el a soroksári lövöldözőket Miskolcon
Elfogták a soroksári lövöldözőket; a két férfit egy miskolci tömbházban találták meg, harmadik társuk korábban feladta magát; az elfogáskor az egyik gyanúsított rálőtt a rendőrökre - közölték rendőri vezetők pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2011.11.25 12:10MTI
(fotó: MTI)
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője elmondta: igazi hajtóvadászat indult a még szökésben lévő két "gátlástalan" bűnöző felkutatására, végül Miskolcon akadtak rájuk, egy panelház harmadik emeleti lakásában.
Az elfogásakor az egyik férfi az erkélyről a rendőrök felé lőtt, de nem talált el senkit.
Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt közölte, hogy mindhárom férfi büntetett előéletű, egyikük a "három csapás" törvény hatálya alá is esik, így valószínűleg életfogytiglani börtönbüntetést kaphat.
Múlt szombaton a soroksári benzinkút biztonsági szolgálatának munkatársai ellenőrizni akartak egy gyanúsnak ítélt gépjárművet, de a sofőr az autóval el akart menekülni.
Megpróbálták feltartóztatni a járművet, ekkor a kocsiból az abban ülők több lövést adtak le a biztonsági szolgálat autójára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


