BRFK: már hárman vannak őrizetben
Elkapták a Kén utcai födémkatasztrófa felelőseit
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője közölte: a rendőrség eddig három embert vett őrizetbe a IX. kerületi Kén utcai lakóház födémszerkezetének csütörtök hajnali leszakadása ügyében.
2011.09.23 15:20MTIHorváth Katalin Fanni hozzátette: csütörtökön két huszonéves férfit vettek őrizetbe, akik megalapozottan gyanúsíthatók a Kén utcai lakóház két tartóoszlopának ellopásával, az ugyanis nagyban hozzájárulhatott a födém leszakadásához. Péntek délután egy 38 éves férfit is őrizetbe vettek, ő sofőrként működhetett közre a lopásban.
A szóvivő közlése szerint a rendőrség kezdeményezni fogja az ügyészségnél a három férfi előzetes letartóztatását.
A rendőrség további tanúkat hallgat meg és várja a statikus szakértő jelentését is - mondta Horváth Katalin Fanni.
Csütörtök kora hajnalban szakadt le egy födém a Kén utcai lakóház egyik első emeleti lakásában. A balesetben kilencen könnyebben megsérültek. Öt gyereket a Heim Pál Gyermekkórházba szállítottak, a felnőttek egyike sem szorult kórházi kezelésre. Az épületből több mint száz embert mentettek ki. A statikus két lakást nyilvánított életveszélyessé, de a lakók valószínűleg a többi lakásba sem fognak majd visszaköltözni.
Bácskai János (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, a helyszínen azt mondta: vélekedések szerint egy zuhanyzó engedély nélküli beépítése és két eltűnt acélgerenda hiánya okozhatta a födém leszakadását a IX. kerületi Kén utca 3. szám alatti lakásban.
A IX. kerületi rendőrkapitányság az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A kerületi önkormányzat sajtóreferense, V. Szabó Szilvia azt közölte: a ferencvárosi épület lakóinak túlnyomó többsége új otthonokba költözhetett, a kitelepített 26 család közül 24 elfogadta a felajánlott új lakást. Az önkormányzat szakemberei péntek reggel 7 órára befejezték a lakók átköltöztetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


