Elmenekültek a rendőrök elől a csempészek
Autós üldözés Baja és Szeged között
A rendőrség közölte: két embert és egy magyar rendszámú autót köröznek a rendőrök, mert ez egyik férfi autójával megpróbálta az útról leszorítani az őt üldöző járőrautót, a másik pedig 2,5 millió forint értékű, szerb zárjeggyel ellátott cigarettával megrakott autóját hátrahagyva menekült el szerdán a szerb-magyar határ közelében.
2011.07.20 15:24MTIA járőrök Kelebia mellett rejtett figyelést végeztek, mert korábban gyanúsan mozgott a helyszín közelében egy piros személygépkocsi - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Szerdán reggel megjelent a piros autó, és egy zöld személygépkocsi követte. A járőrök a megkülönböztető jelzéseiket használva ellenőrizni akarták a járműveket.
Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy közlése szerint a piros személygépkocsi lemaradt, és a vezetője megpróbálta feltartóztatni a rendőröket azért, hogy a másik autó elmenekülhessen; le akarta szorítani az útról a rendőröket, többször fékezett, hogy a haladást lassítsa.
Az üldözés a Baja és Szeged közötti 55-as főúton folyt. A zöld személygépkocsi lesodródott az útról, egy kerékpárúton ment tovább, majd defektet kapott, és egy fémoszlopnak ütközött. Ezután vezetője kiugrott az autóból, és elszaladt.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint a férfit nem tudták elfogni, és a piros gépkocsit vezető férfi is elmenekült Mórahalom felé.
A zöld autóban négyezer doboz, szerb zárjeggyel ellátott csempészett cigaretta volt, értéke megközelítőleg 2,5 millió forint. A csempészés bűntettében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indít eljárást.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tesz a nyomozó ügyészségen, mert a járőröket megpróbálták az útról leszorítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


