Netre ment a költészet napja
Internetvers fesztivállal készülnek Győrben
Kortárs költők és zenészek egymásra találását segítette honlapján a Hangraforgó Szakmai Fórum, a megzenésített verseket az I. Győri Internetvers Fesztiválon április 11-12-én mutatják be a közönségnek - mondta a főszervező Faggyas László az MTI-nek csütörtökön.
2008.03.15 09:00MTI
Közlése szerint az internetes oldalon és néhány lapban felhívást tettek közzé, amelyben arra kérték a költőket, hogy küldjenek verseket a honlapra. A muzsikusok onnan vették le a költeményeket, s komponáltak a versek hangulatához, mondanivalójához illeszkedő dalokat.
Az ötlet sikerét jelzi, hogy 30 költő 710 versét "küldte el" az ország minden részéből, sőt még Kanadából is érkezett vers magyar költő tollából. A költemények közül 93-at zenésített meg összesen 29 zeneszerző. A fesztiválon hatvannál több megzenésített verset szólaltatnak majd meg a fellépő énekmondó muzsikusok.
A győri bemutatón tapasztalt, több lemezes előadókkal és fiatal, kezdő tehetségekkel egyaránt találkozhatnak az érdeklődők a Petőfi Sándor Művelődési Házban - mondta Faggyas László. A kezdeményezéssel szeretnék népszerűsíteni a verséneklő műfajt, amelynek becses hagyományai vannak a kultúrában - emelte ki a rendezvény legfőbb célját. Rámutatott: az irodalom és a zene ősi kapcsolatát példázzák a magyar népdalok, amelyeknél a szöveg és a dallam egymástól elválaszthatatlan. Felidézte Tinódi Lantos Sebestyén alakját is, aki históriás énekeit maga énekelte, olykor pedig csak elbeszélte,s történeteit lanttal kísérte.
Faggyas László kitért arra, hogy a fesztiválon megünneplik a költészet napját is. Iskolákban, könyvtárakban rendhagyó irodalomórák keretében a diákokkal együtt emlékeznek meg József Attila április 11-i születésnapjáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


