Csak nézünk, mint a moziban
Áprilistól jönnek a 3D-s televíziók
Április elején jelennek meg az első háromdimenziós (3D) tévékészülékek a magyarországi üzletekben, az áruk félmillió forintnál kezdődik majd, de egyes képernyőméretekért egy-két milliót is kérhetnek a kereskedők.
2010.03.30 07:06VilággazdaságA tévégyártók nagy reményeket fűznek az idei focivébé által támasztott kereslethez, szakértők szerint ugyanakkor az idén és jövőre inkább csak az új technológiákért rajongókra számíthatnak. Később a verseny erősödése és az árak esése miatt szélesedhet a vevőkör.
Az amerikai piacon, ahol elsők között dobják piacra ezeket a készülékeket, az átlagár az idén meghaladja az 1.770 dollárt, ám öt év múlva alig megy majd 800 dollár fölé. Az elemzők egy része a háromdimenziós technológia hatását az iparág fejlődésére ahhoz hasonlítja, amit annak idején a fekete-fehér technológiáról a színesre való átmenet jelentett. Piackutatók szerint az új típusú készülékekből az idén világszerte több mint négymillió darab találhat gazdára, 2015-ben pedig már akár 80 millió - írta a Világgazdaság.
3D-s tévéadás egyelőre nincs, így az első időben az erre a technológiára készült filmek és játékok nézhetők a készülékeken, ráadásul a mai technológia mellett csak speciális szemüveggel - jegyzi meg a lap, hozzátéve: vita van arról is, hogy ezekért a látóeszközökért kelljen-e külön fizetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


