"Elfelejtette" tájékoztatni az ügyfeleket
40 milliós bírság a UPC-nek
40 millió forintra bírságolta a UPC-t a Nemzeti Hírközlési Hatóság, mert a cég úgy szüntette meg telefonszolgáltatását Budaörsön és a főváros XI. kerületében, hogy nem tájékoztatta ügyfeleit.
2008.02.21 18:08HavariaPressA HavariaPress úgy tudja, hogy 2000 előfizetőjét "felejtette el" tájékoztatni a UPC Magyarország Kft. arról, hogy megszünteti internet alapú telefonszolgáltatását az adott körzetekben. A Nemzeti Hírközlési Hatóság tavaly novemberben hozta meg határozatát az ügyben, ám a UPC azzal szemben fellebbezéssel élt.
A másodfokú hatósági vizsgálat során azonban a fellebbezésnek nem adtak helyt, elutasították azt. A több károsult beadványára megkezdett hatósági vizsgálat megállapította, hogy a UPC az érintett területeken egy másik szolgáltató hálózatán nyújtotta szolgáltatásait a két cég közötti szerződés alapján. A szerződést a hálózat tulajdonosa azonban 2006 végén felmondta.
A UPC és a hálózat tulajdonosa között a szerződésben foglalt elővásárlási jog alapján a felmondási időszak alatt folyamatos egyeztetések folytak a hálózat megvásárlásával kapcsolatban, de a tárgyalások nem vezettek eredményre, a hálózat tulajdonosát pedig 2007 tavaszán egy harmadik szolgáltató megvette. Az adásvételt követően a hálózat új tulajdonosa 2007. május 29-én a UPC további szolgáltatási lehetőségét megszüntette, ezért az előfizetők átmenetileg szolgáltatás nélkül maradtak.
A UPC a kellő időben, még a szolgáltatás megszűnése előtt elmulasztotta tájékoztatni az érintett előfizetőket a lehetséges változásokról, így a szolgáltatások megszűnése és a szolgáltató váltás az előfizetőket váratlanul érte. A UPC szolgáltatásai megszűnésével kapcsolatban tanúsított magatartása, és a számhordozási igények megtagadása miatt a hatóság elsőfokon 40 millió forintos bírságot szabott ki és egyben felhívta a szolgáltatót a számhordozási igények teljesítésére.
A bírság összegének meghatározásakor az NHH figyelembe vette, hogy a UPC meghatározó szereplője a hírközlési ágazatnak, így a jogsértés piacra gyakorolt hatása jelentős.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


