Állatok a neten
Veszélyeztetett fajok a világhálón!
Az ENSZ Természetvédelmi Világszövetsége (IUCN) csütörtökön bejelentette, hogy 2010-ben az év 365 napja mindegyikét egy-egy veszélyeztetett élőlény internetes bemutatásának szenteli.
2010.01.02 08:39MTIA veszélyeztetett állat- és növényfajok a jegesmedvétől az óriásszalamandrán, a belugán át a namíbiai aloéig terjednek - hangzik a genfi szervezet közleménye. "Itt az ideje, hogy a kormányok komolyan gondolják a fajok megmentését, és ezt vegyék fel 2010-es tennivalóik közzé, hiszen sürget az idő" - mondta Jane Smart, az IUCN biodiverzitás-szakértője, aki szerint temérdek tudományos bizonyíték támasztja alá a fajok kihalálásának veszélyét.
Az eddig ismert mintegy 1,8 millió fajnak a harmadát sorolja ide. Szakértők egyébként 6 és 12 millió közé teszik a még felfedezésre váró fajok számát. A genfi szervezet honlapján (www.iucn.org) előbb a közismertebb fajokat mutatják be, majd ezt követően kerül sor a különféle növényekre, gombákra és a gerinctelenek csoportjára.
Január elsején elsőként a sarkvidék olvadása miatt veszélyeztetett jegesmedvét mutatják be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


