Könnyű hamisítványt eladni a neten
Az eBay a hamis termékek melegágya?
Összesen 60 óra közérdekű munka elvégzésére és 1000 font pénzbírság megfizetésére kötelezte a brit bíróság azt a férfit, aki hamis Timberland csizmákat értékesített az eBay-en keresztül.
2009.12.15 15:19HENTA This is South Devon portál beszámolója szerint 60 óra közérdekű munka elvégzésére és 1000 font kártérítés megfizetésére ítélte a brit bíróság (Newton Abbot Magistrates Court) azt a férfit, aki az eBay online aukciós portálon keresztül hamis Timberland csizmákat értékesített. A kereskedő hirdetése szerint 100 százalékosan eredeti termékeket kínált… A férfit egyik vevője buktatta le, aki az általa vásárolt lábbeli kézhezvétele után jött rá, hogy hamis terméket kapott. A vevő kapcsolatba lépett a kereskedővel, aki azonban nem volt hajlandó visszatéríteni a vételárat, és ragaszkodott az állításhoz, miszerint a termék eredeti.
A vevő ezután felkereste a helyi kereskedelmi hatóságot, amelynek munkatársai nyomozást kezdeményeztek az ügyben. A nyomozás során kiderült, hogy a szóban forgó csizmához hasonló mintázatú lábbelit az eredeti gyártó, Timberland egyáltalán nem gyárt. Fény derült továbbá arra is, hogy a kereskedőnek nem ez az első kétes online ügylete. Korábban egy szintén az eBay-en keresztül értékesített, de a vevőnek ki nem szállított mobiltelefonnal kapcsolatban indult eljárás vele szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


