Bebugolták maguk
Hackerek törték fel a klímakutató központ szerverét
Számítógépes hackerek feltörték egy egyik neves brit klímakutató központ szerverét, és az interneten közzétettek számos kutatói magánlevelezését és dokumentumokat, vitát idézve elő arról, eltúlozzák-e a szakemberek a globális felmelegedés veszélyét.
2009.11.22 22:18MTIA Kelet-angliai Egyetem a hét végén jelentette be, hogy hackerek törtek be a klímakutató intézetének számítógépes rendszerébe és adatokat loptak el. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot, ám azt még nem tudták megállapítani, hogy az interneten megjelentetett információk közül mi a valódi és mi nem.
A héten történt behatolás nyomán a brit és amerikai kutatók között több mint egy évtizede folyó levelezésből ezer e-mailt és háromezer dokumentumot tettek fel a világhálóra. A klímaváltozást megkérdőjelezők és bloggerek az információkból azt a véleményt szűrték le, hogy a tudósok eltúlozták a globális felmelegedés nagyságát. Azt állítják, hogy a dokumentumok olyan bizonyítékot tartalmaznak, amely szerint néhány kutató megpróbálta manipulálni az adatokat.
A számítógépes támadást a klímakutató ellen alig néhány héttel a december 7-én kezdődő koppenhágai klímacsúcs előtt hajtották végre, ahol 192 ország képviselői próbálnak majd egyezségre jutni a kiotói egyezményt felváltó nemzetközi klímavédelmi megállapodásról.
Az egyik nyilvánossgára hozott elektronikus levélben Phil Jones, a központ igazgatója a múlt század klímastatisztikáinak grafikáiról ír kollégáinak. Hivatkozik egy kutató által használt technikára, amellyel leplezni lehet a csökkenést a globális hőmérséklet közelmúltbeli alakulásában. Néhány bizonyíték arra utal ugyanis, hogy leállt a globális hőmérsékletnövekedés 1960 óta.
Ez azonban ellentmond más adatoknak arról, amelyek a növekedést támasztják alá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


