Felhatalmazás nélkül kerülnek ki a művek
Kínai írók is tiltakoznak a Google Book eljárása ellen
Kínai szerzői jogvédők is panaszt tesznek a Google Book általuk szabálytalannak ítélt eljárása miatt, amiért a cég felhatalmazás és fizetség nélkül teszi a világhálón hozzáférhetővé kínai írók munkáit.
2009.10.21 11:06MTI„A kínai szerzőkkel szemben elkövetett vétséget nagyon súlyosnak tartjuk, amikor műveiket engedély nélkül bemásolják a Google Books digitális könyvtárba” – véli a Csang Hung-po (Zhang Hongbo) a írásművekkel foglalkozó kínai szerzői jogvédő társaság (CWWCS) főigazgató-helyettese. Hozzátette: „Az illetékes kínai kormányhivatalok az amerikai kormányszervekhez fognak fordulni, hogy segítsék az ügy megfelelő kezelését, mivel az internet világának meghatározó szereplője önkényesen lépett fel a kérdésben”.
A CWWCS durva becslése szerint 570 szerző közel 18 ezer könyvét digitalizálta a Google és helyezte el könyvtárában, amely kizárólag az Egyesült Államok határain belül élő böngészők számára érhető el. "Mindez történt a kínai írók tájékoztatása nélkül, és anélkül hogy fizettek volna érte. Eddig még egyetlen szerzőt sem találtunk, aki felhatalmazta volna a Google-t művének beszkennelésére” – nyilatkozta Csang. A Google még nem válaszolt a kínai bírálatra, szóvivőjét a China Daily angol nyelvű napilap hétfőn nem érte el.
A Google 2004 óta könyvek millióit digitalizálta és tette az interneten hozzáférhetővé. Tavaly ősszel a cég két évig tartó tárgyalásokat követően 125 millió dolláros szerződést kötött az írókat képviselő különböző amerikai csoportokkal műveik internetes felhasználásáról.
A megállapodást azonban sokan bírálták, például azért, mert kizárólagos jogot biztosított a Google-nak olyan művek digitalizálására is, melyek szerző jogainak tulajdonosai nem egyértelműen megállapíthatók, és szerzői jogvédelem alatt állnak. A kereső céget a bíróságon megtámadta két szerzői jogvédő szervezet, és az amerikai igazságügyi minisztérium versenyellenes magatartás miatt vizsgálja a cég tevékenységét.
A Google nyilvánosságot kapott ajánlata szerint, a velük együttműködő szerző könyvenként 60 dollárt kapna ellentételezésként és 63 százalékot az online olvasásból befolyó bevételből. A könyvek csak fizetős szolgáltatás keretében volnának elérhetők. Az eddig megszólaltatott kínai írók nem tartják kielégítőnek az egyoldalú ajánlatot, van aki meglepett, van aki dühös és egyikük sem tartja számára elfogadhatónak a Google ajánlotta megoldást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06