Példát vesznek az apró rovaroktól
A hangyák viselkedésére alapoznak a vírusirtók tervezésénél a programozók
A hangyák viselkedését tanulmányozzák a biztonsági szoftvereket fejlesztő programozók.
2009.09.28 11:57ictpressA kolóniájukat védő hangyák viselkedése jelentette az inspirációt az észak-karolinai Wake Forest Egyetem kutatói számára a számítógépes vírusok elleni védekezés új stratégiájának a megalkotásához.
A programozók szerint a hangyabolyokhoz hasonlóan működő biztonsági rendszerek sokkal eredményesebbek lehetnek a jelenlegieknél "Ha egy hangya észreveszi, hogy veszély fenyegeti a fészkét, értesíti a társait, és közösen veszik fel a harcot a betolakodókkal. A hangyák védekezési rendszere rendkívül jól működik. Miután szembeszálltak a támadóikkal nagyon gyorsan tudnak erősítést hívni, a harcok után pedig azonnal képesek folytatni a rutinfeladataik elvégzését. A természet egyik legsikeresebb védekező mechanizmusát próbáljuk meg lemásolni"- mondta el Errin Fulp az észak-karolinai egyetem professzora a terveikről a Telegraph-nak.
A kutatók digitális hangyái behatolók nyomait keresik majd a számítógépes hálózatokban, és erősítést hívnak, ha rálelnek egyre.
A hangyák védekezési módszereit másoló szoftverek a programozók szerint a sokkal gyorsabbak lesznek a jelenlegi vírusirtóknál, amiket folyamatosan frissíteni kell, hogy képesek legyenek megküzdeni az új fertőzésekkel. "Háromezer különböző fajta digitális hangyával próbálunk majd meg védekezni a támadások ellen. A természetben a hangyák illat-nyomok segítségével hívják fel a veszélyekre egymás figyelmét.
A számítógépes hálózatokban mozgó felderítőegységeink is nyomokat fognak hagyni és a nyom erősebb lesz, ha valamilyen veszélyforrást azonosítottak. Az erősebb nyom több egységet fog a helyszínre vonzani, a digitális hangyák pedig, a valódiakhoz hasonlóan, nagy csoportokat képezve fognak szembe szállni a betolakodókkal" - mondta el Glenn Fink a Wake Forest Egyetem kutatója az új védekezési rendszerről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


