Színre lép a Sun
Nem épít több számítógépet közösen a HP és az Oracle
Az Exadata szervergépek következő verzióját a Sun segítségével fejleszti az Oracle.
2009.09.16 19:55ictpressAz Oracle és a HP nem épít több számítógépet közösen. Az két kaliforniai cég által kifejlesztett és rendkívül sikeressé vált szervergépet, az Exadata-t egy éve mutatták be, a gép új verzióját azonban a HP nélkül hozza majd létre az Oracle, mivel időközben felvásárolta cég egyik legnagyobb riválisát, a világ negyedik legnagyobb szervergyártójának számító Sun-t.
Az Oracle vezérigazgatója Larry Ellison kedden mutatta be az Exadata új változatát, és azt mondta, hogy a számítógép képességei jelentősen meghaladják a cég riválisai, a Teradata vagy Netezza által gyártott gépek képességeit, és az a számítógép lesz az első azoknak a termékeknek a sorában, melyek az Oracle szoftvereit és a Sun hardvereit használják.
Az első Exadata gépeket az Oracle, ha igény van rá, a raktárkészleteinek a kimerüléséig tovább fogja forgalmazni. A HP nem kommentálta az Oracle bejelentését az együttműködés megszűnéséről, írja a Reuters.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


