A régi töltő jó lesz az új telefonhoz is
Megvalósulhat az egységes mobiltöltő Európában
A vezető mobilgyártók támogatni fogják az egész EU-ra kiterjedő telefontöltő harmonizációt, jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.
2009.06.29 17:51ictpressA megegyezés mind a fogyasztóknak, mind pedig a környezetnek előnyös változásokat hoz. A Nokia, a Sony Ericsson, és más vezető cégek is támogatják, hogy minden készüléket lehessen ugyanazzal a töltővel használni Európában jövő évtől, jelentette be az EU végrehajtó szerve, amely régóta küzdött a megállapodásért.
"Mostantól a fogyasztóknak nem kell kidobniuk a régi töltőjüket, ha vesznek egy új telefont", mondta el Gunter Verheugen, vállalkozáspolitikai és ipari biztos. A becslések szerint a többi haszontalannak ítélt telefonalkatrészek évi több ezer tonnával járulnak hozzá Európa szeméttermeléséhez, írta meg a Reuters.
A Bizottság elmondta, hogy a megegyezés értelmében létrehoznak egy normát, ami szerint az új mobilkészülékeknek a standard micro-USB bemenetet kell használniuk a töltők kompatibilitása érdekében. A Motorola, az Apple, az LG, a NEC, a Qualcomm, az RIM, a Samsung, és a Texax Instruments is aláírták a megállapodást, állt a Bizottság bejelentésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


