Akár 50 százalékkal is kevesebbet költenek
HP: jelentősen visszafogják a cégek IT-költéseiket
A gazdasági válság miatt a magyar nagyvállalatok 10-20, de esetenként akár 50 százalékkal is kevesebbet költenek informatikai (IT) hálózatuk működtetésére és fejlesztésére, mint korábban, ugyanakkor alapvető elvárásuk, hogy a cégen belül az informatikai szolgáltatás szintje ne csökkenjen.
2009.05.14 11:30MTIRejtő Barnabás, a HP Magyarország hálózati megoldások üzletágvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a vállalatok informatikai részlegei eltérő módon reagálnak az új helyzetre. Egyes cégek a már meglévő, de eddig tartalékolt hardvereket üzemelik be, míg mások az informatikai szolgáltatóktól igénybe vett megoldások díjainak csökkentésével, illetve a szolgáltatások visszafogásával próbálnak meg kijönni a korábbinál kisebb költségvetésből.
Rejtő Barnabás kifejtette: a nagyvállalatok általános magatartása, hogy az IT beruházási és fejlesztési költségeket (CAPEX) drasztikusan visszafogják, s eszközt szinte nem is vásárolnak. Ha mégis, csak akkor, ha a beruházás nagyon gyorsan, két-három éven belül, de lehetőleg még adott éven belül megtérül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


