Tech
Harmadik helyezést ért el az egyik magyar csapat az első Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
Mindkét 9-12. osztályos diákokból álló magyar csapat ezüstérmet szerzett, emellett az egyik magyar diákcsapat az összesítésben harmadik helyezést ért el a Bulgáriában lezajlott Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI).
2024.08.18 19:06MTIA Neumann Társaság csütörtöki közleménye szerint a versenyen, amelyet augusztus 9-15. között rendeztek meg Burgaszban, hat kontinens csaknem kétszáz diákja mérte össze tudását, Magyarországot két négyfős csapat is képviselte.
A megmérettetésen mindkét magyar csapat ezüstérmet szerzett a tudományos feladatokban (rajtuk kívül a kínai, vietnámi, mongol és észt csapatok kaptak ugyancsak ezüstöt), a gyakorlati feladatokért pedig az 1-es magyar csapat kapott ezüstérmet.
Mivel a diákolimpia zsűrije összesítette a két forduló eredményét, az összetett rangsorban a magyar 1. csapat - Vajda Ádám (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium), Szilágyi Balázs és Ungár Vince (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium) és Kovács-Bánhalmi Hédi Zita (Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium) - a harmadik helyen végzett, így a diákok teljesítményükért különplakettben is részesültek.
A 2. csapat tagja volt Christ Miranda Anna a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumból, Lehotai Gergely a Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumból, Molnár István Ádám a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumból és Nagy Dávid Leonárd az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumából.
Az IOAI 2024 magyar csapatainak két csapatvezetője Huszár Ferenc docens (Cambridge-i Egyetem) és Szalay Gergő PhD-hallgató (ELTE) volt.
A beszámoló szerint a gyakorlati fordulót Bulgária egyik legsikeresebb énekesnője, Maria Ilieva közreműködésével tartották. Ő készített egy különleges remixet Love című dalából, a résztvevő diákok feladata pedig az volt, hogy MI-eszközök felhasználásával a rendelkezésre álló négy óra alatt egyedi lemezborítót és videoklipet generáljanak.
A versenyen a tudományos és a gyakorlati forduló során három területhez - természetesnyelv-feldolgozás (NLP), gépi tanulás és gépi látás - kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak. A szervezők minden résztvevő diákolimpikon számára ingyenes online kurzust és tananyagot is biztosítottak. A diákok tudásának elmélyítését Magyarországon kiegészítő online kurzusok és a válogatottat felkészítő nyári tábor szolgálta.
Az induló diákok kiválogatása, felkészítése, delegálása és a versenyen való részvétele a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és az ELTE Informatikai Karának együttműködésével valósult meg.
A 2025-ös Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia házigazdája Peking lesz - írták a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:51 Megérkezett a Milton hurrikán előszele
- 16:25 John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat
- 14:24 A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
- 12:23 Őrizetbe vették a Lengyelországból Svédországba közlekedő komp indulását akadályozó késes férfit
- 10:22 Navracsics Tibor: elindítják a Versenyképes járások programot
- 8:21 A letartóztatásban lévő polgármester távollétében megalakult Óbuda-Békésmegyer képviselő-testülete
- 6:08 PM: erősödik a magyar-szerb adóügyi együttműködés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06