Kiberbűnözés
Online csalásokból származó 436 milliós vagyont foglaltak le a nyomozók
Egy férfi megközelítőleg 300, főleg mélyszegénységben élő stróman nevére bejegyeztetett céget alapított az elmúlt két évben.
2024.06.13 15:01MTIKilenc helyszínen 70 rendőr hajtotta végre azt az akciót, amelynek eredményeként online csalásokból származó 436 milliós vagyont foglaltak le és nyolc gyanúsítottat fogtak el, köztük az online csalásokat irányító ügyvédet is Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Mikó Attila elmondta, hogy a rendőrség Mátrix Projektjének részeként egy tavaly őszi rajtaütéshez kapcsolódóan május 22-én fogták el a nyolc gyanúsítottat. Hozzátette, a nyomozásban közreműködött a Nemzeti Védelmi Szolgálat Kiberfelderítési Főosztálya is. A kibervédelmi nyomozók cégadatokat, a cégekhez kapcsolódó bankszámlaszámokat felfejtve jutottak el egy belvárosi ügyvéd, B. Zoltán irodájáig, akit az online csalási hálózat működtetésével gyanúsítanak - fűzte hozzá a rendőr őrnagy.
Elmondta: a férfi megközelítőleg 300, főleg mélyszegénységben élő stróman nevére bejegyeztetett céget alapított az elmúlt két évben, ebből jelenleg csaknem 50 érintett valamilyen gazdasági bűncselekményben. Hozzátette, a vállalkozások valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, mégis több száz milliós forgalmuk volt a bankszámláikon rövid idő alatt. A fantomcégek közti utalások végén a kicsalt milliókat, tízmilliókat felvették és szétosztották - közölte Mikó Attila.
Kifejtette: B. Zoltán és társai magukat banki ügyintézőnek, bankbiztonsági dolgozónak kiadva, netes támadásokat hazudva, az Anydesk alkalmazás telepítésére ösztökélték áldozataikat, akiktől az adatokat megszerezve 150 millió forintot csaltak ki - eddig bizonyíthatóan - 12 áldozattól; erős a gyanú, hogy ez a szám a közeljövőben emelkedni fog.
A gazdaságvédelmi osztályvezető beszélt arról, hogy a rendőrök összesen 436 millió forintos vagyont foglaltak le. Ebből az ügyvédi irodából került zár alá 94 millió forint készpénz, 60 millió forintnyi értékpapír, 154 millió forintnyi ingatlan és 25 millió forint értékben gépjármű. Hozzátette, hogy az ügyvédet és hét társát információs rendszer felhasználásával elkövetett többrendbeli csalás, valamint pénzmosás bűntettével gyanúsították meg. Öten már letartóztatásban vannak, három társuk szabadlábon védekezhet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06