Tech
IDC: 8,8 százalékkal nőtt a hordozható eszközök kiszállítása globálisan az első negyedévben
A hordozható elektronikai eszközök globális kiszállítása 8,8 százalékkal, 113,1 millió darabra nőtt az idei első negyedévben az International Data Corporation (IDC) kutatóvállalat kedden közölt előrejelzése szerint.
2024.06.05 16:20MTIAz eszközök átlagos eladási ára már az ötödik negyedévben csökkent, az idei első negyedévben 11 százalékkal. Az ágazat öt legnagyobb szállítója változatlanul az amerikai Apple, a dél-koreai Samsung, a kínai Xiaomi és a Huawei, valamint az indiai Imagine Marketing (boAt márka).
Kiszállításai csaknem 18,9 százalékos csökkenése ellenére az Apple 18,2 százalékos részesedésével (egy évvel korábban 24,5 százalék) megőrizte vezető helyét a globális piacon. A lista ötödik helyén álló Imagine Marketing kiszállítása is csökkent, 4,8 százalékkal, piaci részesedése az első negyedévben 5,4 százalékra süllyedt a tavalyi első negyedévi 6,2 százalékról.
A lista második helyén álló Xiaomi piaci részesdése 7,9 százalékról 10,5 százalékra emelkedett, kiszállításai 43,4 százalékkal nőttek.
A harmadik Huawei 9,6 százalékos piaci részesedést ért el, a negyedik Samsung pedig 9,3 százalékost az egy évvel korábbi 6,1 százalék, illetve 9 százalék után. A Huawei kiszállítása 72,4 százalékkal, a Samsungé pedig 13 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06