Szellemi tulajdon
SZTNH: a fiatalok kétharmada tudja csak, hogy az MI használata szerzői jogi aggályokat is felvethet
A hivatal 2011 óta végez kutatást a 18 és 26 év közötti korosztály szerzői jogi védelem alatt álló digitális tartalmakkal kapcsolatos szokásainak és annak tendenciáinak megismerésére.
2024.06.01 08:55MTIA fiatalok kétharmada tisztában van azzal, hogy a mesterséges intelligencia (MI) használata felvethet szerzői jogi aggályokat, összességében mégis kevesebben vannak, akik fizetnének az ilyen módon előállított tartalmakért, és a megkérdezettek 36 százaléka nem is hallott arról, hogy a MI használatának van szerzői jogi vetülete - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idei kutatása alapján pénteken az MTI-vel.
A hivatal 2011 óta végez kutatást a 18 és 26 év közötti korosztály szerzői jogi védelem alatt álló digitális tartalmakkal kapcsolatos szokásainak és annak tendenciáinak megismerésére. Az idén először vizsgálták külön a sporteseményeket érintő tartalomfogyasztást, valamint a fiatal felnőttek MI-hez fűződő viszonyát.
A kutatás szerint mesterséges intelligencián alapuló eszközt 10-ből 4 fiatal használt már, 3 pedig találkozott vele, de még nem használta. A használat legnépszerűbb célja a (Chat GPT-vel való) "beszélgetés", de jellemző a dolgozatíratásnál és a munkavégzésnél is.
A felmérésből kiderült az is, hogy a zenehallgatás legelterjedtebb platformja évek óta stabilan a YouTube, jelentősen nőtt ugyanakkor a regisztrációhoz kötött zenei streaming szolgáltatások használata a fiatal korosztály körében.
Továbbra is dobogós helyen áll a Spotify, amelynek a célcsoport 46 százaléka volt regisztrált felhasználója. A streaming alapú zenei szolgáltatásokért a fiatalok több mint fele hajlandó fizetni is.
Az internetes rádió streaming zenehallgatása nem jellemző a fiatal korosztályra, ugyanakkor az olyan nem zenei online tartalmak, mint a podcast fogyasztása a többségre jellemző, azaz tízből hatan hallgatják - közölte a hivatal.
A fizetős streaming platformok használatának előretörése különösen a filmeknél látványos, több mint duplájára, 34-ről 73 százalékra emelkedett használóik aránya 2020-ról 2024-re, az ingyenes streaming használók aránya pedig erőteljes csökkenést mutat.
A sportműsorok 10-ből 7 férfit, míg a nők esetében 10-ből 4-et érdekelnek. Az ilyen tartalmak elsődleges fogyasztási módja a hagyományos TV-s közvetítések nézése, ugyanakkor sokan veszik igénybe a TV-csatornák internetes streamjeit is - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06