A felhasználók ragaszkodnak jogaikhoz
Nem őrzi meg adatainkat egy internetes kereső
Egy holland internetes kereső azzal igyekszik kiemelkedni a hasonló programok közül, hogy nem tart igényt látogatóinak adataira. A kereső üzemeltetői nem őrzik meg a látogatók IP-címét és a süti fájlokat sem tárolják.
2009.02.02 11:48ictpressAz ixquick.com keresőoldalon jól látható a szlogen, miszerint itt egyetlen IP-címet, illetve egyéb adatot sem tárolnak el jövőbeni felhasználás céljából. Ez meglehetősen apró és jelentéktelen változtatásnak tűnik, a portál azonban ezzel a lépéssel valóban kiemelkedik a vetélytársak mezőnyéből, hiszen elsőként mondtak le az adatok megtartásáról, miközben minden más kereső esetében bele kell nyugodnunk a böngészés során használt adatok eltárolásába.
A portál korábban 48 órán keresztül őrizte meg a fenti adatokat, ám az idei adatvédelmi nap alkalmából változtattak politikájukon és a jövőben semmilyen információra nem tartanak igényt a felhasználók részéről. Indoklásuk szerint megértik, hogy a felhasználók a keresések során is ragaszkodnak jogaikhoz, a világhálón végrehajtott kutatások során pedig gyakorlatilag legféltettebb titkainkat osztják meg az adott portállal és annak üzemeltetőivel.
Éppen ezért (és nyilván a látogatottság növelése érdekében) úgy döntöttek, hogy lemondanak az adattárolási megoldások alkalmazásáról - derül ki az SG.hu informatikai hírmagazin cikkéből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


