Új technológia az Apple-től
Automata hangerőszabályozás az iPhone-ban, Mac-ekben?
Az Amerikai Szabadalmi hivatal nyilvánosságra hozta az Apple egy kérelmét, melyből kiderül, hogy a cupertinói cég egy olyan rendszert fejlesztett ki, mely automatikusan képes állítani különböző készülékek hangerejét, a környező zajok függvényében.
2009.01.23 12:01koac, ma.huAz emberek számára sokszor kényelmetlen lehet, hogy a különböző környezeti zajok hatására állandóan állítani kell a laptop hangerejét, de a mobiltelefonunk csengőhangját sem egyformán hangosra állítjuk, ha egy nagyvárosi forgatagban közlekedünk, vagy ha teszemazt kimegyünk egy tó mellé horgászni.
Erre a problémára javasol megoldást az Apple. Az ő javaslatuk szerint, egy hangérzékelő szenzort kellene elhelyezni az említett készülékekben, mely bekapcsoláskor vagy folyamatosan felmérné a környezeti zajokat, s azoktól függően állítaná be, a laptop illetve a mobil hangerejét.
Természetesen a rendszer nem zárolná a hangerőt, a felhasználónak lehetősége lenne módosítani azon és beállítani a hangerőt a saját igényei szerint. A rendszer természetesen érzékelné, ha mondjuk egy fülhallgatót dugunk a készülékbe, s annak függvényében megint csak újra kalibrálná a hangerőt.
A Peter Mahowald által írt szabadalmi kérelmet még 2007 júliusban nyújtották be, vagyis nem sokkal az első iPhone megjelenése után. Az Apple azóta nem használta ezt a technológiát, és egyelőre nem is jelentette be, hogy szándékozna élni vele a közeljövőben, habár a cég már most is használ különböző környezeti szenzorokat az iPhone-ban és az iPod touchban hogy felmérje a fényviszonyokat a kijelzőhöz, illetve a legtöbb Mac-ben is találni ilyen érzékelőt, mely a billentyűzetek háttérvilágításához szükséges.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


