Az amerikaiak kimaradnak a jóból?
Mégis jön az iPhone nano?
Brian Marshal az AmTech elemzője szerint könnyen elképzelhető, hogy a rövidesen megjelenhet az iPhone nano. Ami igazán meglepő, hogy szerinte a készülék nem az amerikai piacon debütál majd.
2009.01.13 13:03koac, ma.huAz iPhone egy kisebb és egyben az eredetinél olcsóbb verziójáról már régóta pletykálnak, ám mivel a Macworldön elmaradt a bejelentés, a legtöbben nyugtázták, várni kell még az Apple telefonjának nano kiadására. Brian Marshal viszont úgy gondolja, a készülék mégis megjelenhet még ez év első szakaszában, ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy mivel az AT&T egyelőre nem teszteli a hardvert, könnyen elképzelhető, hogy az amerikai piacra csak valamikor később jut el a készülék.
Az elemző szerint a készülék legvalószínűbb megjelenési helye Kína lehet, hiszen az Apple-ön már régóta ott van a nyomás, hogy a Föld legnépesebb országába is bevigye a más vidékeken roppant népszerű telefont.
Az elképzelés roppant érdekes, hiszen a korábbi tapasztalatok az mutatják, hogy az Apple általában ragaszkodik ahhoz, hogy először a saját országában vezesse be új termékeit, s csak a későbbiekben jelentesse meg őket másfelé.
Amit jelenleg az iPhone nanóról tudni vélnek a szakértők, az hogy a készülék valószínűleg valamivel rövidebb, ugyanakkor vastagabb lesz az iPhone 3G-hez képest, és hogy minden bizonnyal kisebb tárhellyel vagy kevesebb funkcióval rendelkezik majd annál, a költségek alacsonyan tartása végett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


