Landolás
Ballon felengedésével emlékeznek meg a Holdra szállás évfordulójáról Ajkán
Érdekesség, hogy a megtöltött ballon átmérője, amely a földön 2 és fél méter, 30 ezer méter magasságban 15 méteresre növekszik majd.
2019.06.09 23:30MTIBallon felengedésével emlékeznek meg a Holdra szállás ötvenedik évfordulójáról az ajkai Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai. Az Űrbatyu elnevezésű ballonban elhelyezett eszközök légi felvételeket készítenek és légköri adatokat is rögzítenek - tájékoztatta az MTI-t az egyesület elnöke.
Ivanics Ferenc elmondta, hogy július 20-án reggel indítják útjára a két kilogramm tömegű ballont az ajkai sportpályáról.
Mint mondta, az ötvenszer ötven centiméteres nikecell dobozba három kamerát, egy GPS-t és egy rádiólokációs modult helyeznek el.
Érdekesség, hogy a megtöltött ballon átmérője, amely a földön 2 és fél méter, 30 ezer méter magasságban 15 méteresre növekszik majd - tette hozzá.
Az egyesület elnöke kitért arra, hogy a berendezés része lesz egy terminátor modul, amely a ballont szétszakadás után leválasztja, így az eszköz a fékező ernyő segítségével visszatér a földre. Az amatőr csillagászok modellezik a lehetséges földet érési helyszínt, amely a szél irányától, erősségétől függően történhet Ajka közelében is, de arra is van esély, hogy Horvátországba kell menni érte.
Hozzátette: ha a felengedés napján tiszta idő lesz, szabad szemmel néhány ezer méteres magasságig látható majd a ballon, amely várhatóan hat métert tesz meg másodpercenként. A csillagászok a felengedés után egyből útnak indulnak majd, hogy a leszállást követően megkeressék a ballont. Minden lehetőségre felkészülnek, ugyanis visszatérhet egy toronyház tetejére, nehezen megközelíthető hegyvidékre, de akár a Balaton közepébe is eshet. A műszerek által készített fotókat az interneten bárki megnézheti.
A küldetés logójának megtervezésére rajzpályázatot írtak ki, amelyre már több mint száz rajz érkezett. Az eredményhirdetést június 14-én tartják, a helyezettekkel közösen engedik majd el a ballon tartózsinórját, az első helyezett logója pedig felkerül az Űrbatyu műszerdobozának külsejére is. A felengedésre minden érdeklődőt várnak - tette hozzá az egyesületi elnök.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


