Távközlés
Nagyszabású támadás érhette a Deutsche Telekom vezetékes hálózatát
A társaság szakemberei egész éjjel dolgoztak, de nem sikerült megállapítani a fennakadás okát.
2016.11.28 19:34MTISúlyos fennakadás keletkezett a Deutsche Telekom német távközlési szolgáltató vezetékes hálózatában, a társaság hétfői közleménye szerint meglehet, hogy egy nagyszabású informatikai támadás miatt. A szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) szerint az eset egy DSL-routerek ellen irányuló globális hackertámadás része.
A fennakadás a szolgáltató nagyjából 900 ezer ügyfelénél jelentkezett, többnyire még vasárnap délután, a vezetékes telefon- és a vezetékes internetszolgáltatást, valamint a vezetékes internet-csatlakozással elérhető televíziós műsorszolgáltatást érintette.
A fennakadás változatos hatásokat eredményezett: az ügyfelek egy része internetezni nem tudott, másoknál telefonálni nem lehetett, volt, ahol semmi sem működött, máshol időnként leállt, majd megint üzemelt az összes vezetékes szolgáltatás, míg más ügyfelek a szolgáltatás minőségének erőteljes hullámzását tapasztalták. Nem mutatott egységes képet a problémák előfordulásának földrajzi eloszlása sem.
Mindennek alapján nem zárható ki, hogy "kívülről befolyásolták" bizonyos típusú routerek működését, aminek hatására a készülék nem tudott bejelentkezni a hálózatra - áll a Deutsche Telekom közleményében, amely szerint a router újraindításával érdemes megpróbálni orvosolni a gondot.
A társaság szakemberei egész éjjel dolgoztak, de nem sikerült megállapítani a fennakadás okát. A közlemény szerint egyelőre még azt sem tudják, hogy pontosan mely routertípusoknál fordul elő a meghibásodás. Az érintett ügyfelek száma hétfő délutánra nagymértékben csökkent.
A belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint a szövetségi kormánynak nincs értesülése arról, hogy állami intézményeket is érintett volna a szolgáltatás-kimaradás.
Hétfő esti német sajtójelentések szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a támadás a Deutsche Telekom által forgalmazott, Speedport márkájú routerek ellen, egész pontosan az eszköz távoli beállítására szolgáló, 7547-es számú csatlakozási pontja (port) ellen irányult. Az ügy hátterének feltárása még napokig tarthat, de az már biztosnak látszik, hogy a felhasználók adatainak biztonsága nem került veszélybe. Azonban egy sor kérdés még nem világos, például nem tudható, hogy a támadás egy sorozat kezdete vagy egyedi, elszigetelt eset.
A BSI közölte, hogy szorosan együttműködik a céggel az ügy feltárásában. A szövetségi hivatal szerint a szolgáltatáskimaradás egy, az egész világra kiterjedő, bizonyos típusú DSL-routerek távoli beállítására szolgáló portjai ellen irányuló támadásnak tulajdonítható. A támadás célja káros szoftverek telepítése a berendezésre. A közleményben hozzátették, hogy a kormányzati hálózatban is érzékelnek ilyen támadásokat, de kivédik őket.
Kapcsolódó írások:
- A Kreml szerint az USA "hajtóvadászatot rendez" az orosz állampolgárok ellen
- Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját
- Hackerek törték fel az orosz külügyminisztérium weboldalát
- Tömeges hackertámadás érte amerikai cégek és médiumok honlapjait
- Budapestre gyűltek az etikus hackerek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06